Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Hungaroring évi 210-220 napos hasznosítását jónak véli Gyulay Zsolt, a létesítményt üzemeltető társaság elnök-vezérigazgatója, aki szerint az ország legnagyobb sportingatlanát rendezvényközpontként is használni kéne, például céges csapatépítéseket is lehetne ott tartani.
"Arra törekszünk, hogy a Hungaroring ne csak egy Forma-1-es pálya legyen, hanem olyan rendezvényközpont, amelyben cégek, magánemberek megtalálják a számításukat, és a cégek odavonzzák a partnereiket, például csapatépítő tréningekre" - fogalmazott a Hungaroring Sport Zrt. vezetője az M1 Ma Reggel című műsorában csütörtökön.
Gyulay utalt rá, hogy elindult a szezon, s nemsokára - május 3. és 5. között - következik az első jelentős esemény, a túraautó-világbajnokság hazai futama.
"Már harmadik alkalommal rendezünk WTCC-futamot, ez a verseny hihetetlenül népszerű, Michelisz Norbert személyében magyar pilóta szerepel a sorozatban, aki ráadásul tavaly futamgyőzelmet aratott itt" - fogalmazott Gyulay, hozzátéve, hogy a mogyoródi verseny az elmúlt évben és tavalyelőtt is az év futama volt a WTCC-ben. Mint mondta, ehhez egyrészről jó sportszakemberekre volt szükség, másrészről pedig közönségre.
"Azzal, hogy 40-50 ezer ember jött ki a pályára, és magyar versenyzőnek szurkolhatott, aki ráadásul sikeresen szerepelt, garantált volt a jó hangulat" - mondta, megemlítve még, hogy a WTCC-vel gyakorlatilag egy új világbajnoki sorozatot honosítottak meg és tettek népszerűvé Magyarországon.
Gyulay emlékeztetett rá, hogy a 130 hektáron elterülő Hungaroring az ország legnagyobb sportingatlana, egyben a legnagyobb sportrendezvény-szervező cége, amely immár futófesztivált is rendez majd. Az elnök-vezérigazgató megismételte, hogy jól haladnak a tárgyalások 2016-ot követő időszakra vonatkozó Forma-1-es szerződéshosszabbításról, s jelezte, "majdnem biztos", hogy az idei futam napján, július 28-án sor kerül aláírásra.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.