szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Uj Péter budaörsi lakcímére jegyezték be a napokban a Magyar Jeti Zrt.-t, azt az internetes szolgáltatásra szakosodott céget, amely a volt Index-főszerkesztő új hírportálját üzemelteti – áll a csütörtökön megjelenő HVG-ben.

©

A jövő hétfőre tervezi az indulást a Heti Válasz című, kormányközeli lapra utaló Jeti Válasz, illetve 444 munkacímeken futó, jelenleg próbaüzemben működő új hírportál, amely mögött egy egyelőre még teljesen Uj Péterhez kötődő zrt. áll – írja a HVG, amely arról is beszámol, hogy a cégnek mintegy százmillió forint tőke állhat rendelkezésére, miközben a reménybeli befektetőket olyan pletykákkal igyekeznek bizonyos körök elbizonytalanítani, amely szerint a Wallis-csoport (Bajnai Gordon volt cége) pénze áll a lap mögött.

További részleteket a csütörtökön megjelenő HVG-ben olvashat.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Koronavírusos Mike Pence kabinetfőnöke

Koronavírusos Mike Pence kabinetfőnöke

Soha nem végeztek még ennyi mintavételt Magyarországon, de nem tudni, milyen teszteket vetettek be

Soha nem végeztek még ennyi mintavételt Magyarországon, de nem tudni, milyen teszteket vetettek be

Olaszországban bezárnak a mozik, az uszodák és az edzőtermek

Olaszországban bezárnak a mozik, az uszodák és az edzőtermek