Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megye kis- és középvállalkozóival szeretne megismerkedni a cég. Zöldség- és gyümölcstermelő vállalkozások mellett a csemegehús, tejtermék, pékáru, tésztafélék, konzervek, sütési segédanyagok, szeszes italok, ásványvizek, alkoholmentes italok gyártóit várják.
Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megye helyi termelői számára szervez regionális beszállítói fórumot a Tesco júniusban Nyíregyházán - közölte a cég kedden.
A Tesco 2009 őszén indította el regionális beszállítói fórum programját annak érdekében, hogy megismerjen olyan helyi beszállítókat, amelyek eddig méretüknél vagy termelési kapacitásuknál fogva nem válhattak az áruházlánc partnereivé. A kezdeményezéssel a társaság a magyar kis- és középvállalkozásokat szeretné segíteni, arra törekszik, hogy támogassa a hazai termékek elterjedését a nemzeti és akár a nemzetközi piacokon - olvasható a közleményben.
Az elmúlt években összesen hat ilyen rendezvény volt, a kezdeményezésnek köszönhetően az 1300 országos magyar beszállító mellett jelenleg 100 regionális partner több mint 500 terméke kapható a Tesco áruházaiban. Az áruházlánc a fórumokon megismert termékek nagy sikerére való tekintettel döntött a folytatás mellett.
A június 6-án megrendezendő nyíregyházi fórumon Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megye kis- és középvállalkozóival szeretne megismerkedni a cég, az eseményre a zöldség- és gyümölcstermelő vállalkozások mellett a csemegehús, tejtermék, pékáru, tésztafélék, konzervek, sütési segédanyagok, szeszes italok, ásványvizek, alkoholmentes italok gyártóit várják.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.