Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A csütörtöktől kezdődött viharok miatt kedd délutánig több mint 1400 kárbejelentés érkezett az Aegon Biztosítóhoz. A bejelentésekben szereplő kárösszeg meghaladja a százötven millió forintot.
Az Aegon legtöbb ügyfele – több mint 500-an - villámcsapás miatt tettek bejelentést, jégverés miatt pedig 125 esetben érkezett megkeresés a biztosítóhoz. Több bejelentés érkezett a biztosítóhoz, mint a márciusi hókáosz idején. A legtöbb károsult budapesti, de közel száz megkeresést regisztráltak Kecel és Jászapáti térségéből is. – írja a Privátbankár.
A viharok az ország különbözőbb pontjain okoztak károkat: a főváros és Bács-Kiskun, illetve Jász-Nagykun-Szolnok megye mellett érkeztek bejelentések Zalából, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyéből is. A hétfői vihar a fővárosban okozta a legtöbb kárt: a meteorológusok által előre jelzett heves zivatar miatt Budapesten egyes utcákat elöntött a víz. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a tegnapi viharban két család otthona vált lakhatatlanná Jászapátiban, és több ház teteje is megrongálódott, vezetékek szakadtak el, faágak törtek le.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.