Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Felszámolási kérelmet nyújtott be a bíróságra a pacsai Zalai Baromfifeldolgozó Kft. tulajdonosai által megbízott végelszámoló, az alig másfél évig működött cég közel száz dolgozója kedden megkapta a felmondólevelét.
Somogyi Ferenc, a TM-Line Zrt. vezérigazgatója kedden dolgozói gyűlésen jelentette be a korábbi munkavállalóknak, hogy reggel a bíróságnak - sürgősséget kérve - benyújtotta a felszámolási kérelmet. A felmondólevelek átadásával együtt tájékoztatta őket arról is, hogy az elmaradt és a 30 napos felmondási időre járó bérüket a bérgarancia alap terhére kívánják a következő hónapokban kifizetni.
A végelszámoló - akit a tulajdonosi taggyűlés április 22-én bízott meg a feladattal - az MTI-nek elmondta: a baromfifeldolgozó vagyona mintegy egymilliárd forintra tehető, ezzel szemben közel 2,6 milliárd forintos tartozása van.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.