Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megelégelték a fejlődő országok, hogy kibújnak a társasági adó megfizetése alól a multinacionális vállalatok. Guy Scott, Zambia alelnöke szerint kormányát évente kétmilliárd dollár veszteség éri az adó megfizetésének elmaradása miatt. Ez nagyobb összeg, mint amennyit Zambia évente együttesen egészségügyre és oktatásra költ.
Zambia és Mongólia jelezte, hogy meg akarják szüntetni a bányavállalatoknak azt a gyakorlatát, hogy kiviszik a profitot az országból még azelőtt, hogy adót fizettek volna utána. Mindkét országban jelentős mennyiségben bányásznak ásványi anyagokat, és a hatóságok évente sok milliárd dollártól esnek el az adófizetés elmaradása miatt. – írja a Világgazdaság Online.
Az OECD szerint azonban az egyes országok egyoldalú lépése zavaros szabályokhoz vezetne, egyértelmű normák nélkül. A mongol parlament elnöke a BBC-nek kijelentette, hogy Mongólia felmondja a nemzetközi adószerződéseit, amelyeket a bányatársaságok arra akartak felhasználni, hogy adómentesen vigyék ki a profitjukat. A brit tévé szerint Zambiában ebben a hónapban egy olyan új törvény lép hatályba, amely megköveteli a bányavállatoktól, hogy az exportértékesítésből származó bevételüket hozzák vissza az országba. Az OECD erre reagálva olyan akciótervet elkészítését sürgeti, amelynek célja, hogy megoldja a társasági adó jelenlegi elmulasztásának helyzetét.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.