Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Microsoft 32 ország, közel tízezer vállalkozását felmérve úgy találta: a munkavállalók akár saját zsebből is fizetnék, hogy a munkában közösségi alkalmazásokat is használhassanak. A férfiak sokkal inkább így gondolják ezt, mint a nők.
Az Ipsos és a Microsoft összesen 9908, legalább százfős vállalatnál tevékenykedő munkavállaló véleményére épülő közös kutatásának az eredménye az, hogy az alkalmazottak majdnem fele azt gondolja, hogy a közösségi alkalmazások fokozzák a hatékonyságot. A cégek közel harmada azonban alábecsüli ezt az igényt, és gyakran korlátozza mindezek használatát.
A kutatás szerint az alkalmazottak 39 százaléka hiányolja a megfelelő mértékű együttműködést cégén belül, és tízből négyen gondolják azt, hogy a közösségi alkalmazások elősegítenék ennek előtérbe kerülését. Ezért – némileg meglepő módon – 31 százalékul azt tervezi, hogy saját pénzen vásárol ilyen eszközöket.
A dolgozók eddig is használták munkára saját eszközeiket, de azt tapasztaltuk, hogy ez a jelenség kezd átterjedni kedvenc szolgáltatásaikra is – mondta Charlene Li, az Altimeter Group, a közösségi médiát és egyéb technológiai trendeket vizsgáló kutatócég alapítója és elemzője. Úgy látja, hogy a munkavállalók arra számítanak: ezekkel a modern, magánéletükre jobban reflektáló eszközökkel más módon végezhetik munkájukat. „A vállalati közösségi alkalmazások egy új munkamódszer megtestesítői, és azon cégek, amelyek magukévá teszik ezeket az eszközöket, fokozhatják a belső együttműködést, felgyorsíthatják az ügyfeleikkel való kapcsolattartást, ezáltal versenyelőnyhöz juthatnak – tette hozzá Charlene Li.
A kutatás jelentős különbségeket talált az egyes országok és iparágak között. Ázsiában például a közösségi alkalmazások hasznát elsősorban a nagyobb hatékonyságban látják, míg Latin-Amerikában inkább a belső együttműködés növekedését várják tőlük. Latin-Amerikában és Ázsiában gyakrabban és többen használnak közösségi alkalmazásokat – Európa és Észak-Amerika egyértelműen le van maradva ezen a területen. A leggyakrabban a pénzügyi szolgáltatóknál és a kormányzatban dolgozók szembesülnek azzal, hogy munkáltatójuk korlátozza ezek használatát.
A felmérés adatai azt mutatják, hogy a fenti szektorokban a biztonsági kérdések a korlátozások okai, addig a kiskereskedelem, a turizmus és a vendéglátás területén a hatékonyság csökkenésétől félnek a vállalkozások.
A férfiak szignifikánsan nagyobb arányban gondolják azt, hogy a közösségi alkalmazások növelik hatékonyságukat, mint a nők. Akik viszont szignifikánsan nagyobb arányban vélekednek úgy, hogy munkahelyük korlátozza a közösségi alkalmazásokat. A korlátozás okaként a férfiak nagyobb valószínűséggel említik a biztonsági kockázatokat, a nők pedig a hatékonyság csökkenését.
Csakúgy, ahogy az e-mail felgyorsította az üzletmenetet a 90-es években, a nagyvállalati közösségi alkalmazások lesznek a katalizátorai a rugalmasabb, XXI. századi munkahelyek kialakulásának az elkövetkező években – mondta a kutatás kapcsán Kurt DelBene, a Microsoft Office üzletágának elnöke. Hozzátette: úgy gondolják, hogy a jövőben azok az eszközök, amelyeket az emberek ma használnak – e-mail, csevegőprogramok, VoIP, videokonferencia, közösségi alkalmazások – valamilyen formában egyesülni fognak, és megváltoztatják azt, ahogy a munkavállalók dolgoznak.
Egy vállalat életében minden eszköznek – így a közösségi médiának is – a cég eredményességét kell szolgálnia – állítja Papp István, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója. Szerinte a közösségi média csak tudatos előkészítés és a menedzsment konszenzusos támogatása mellett lehet eredményes eszköze a vállalati kultúra alakításának, és a hatékonyságjavításnak. E nélkül viszont minimális hatással használható.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.