Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A francia Delhaize cégcsoport magyarországi kivonulása mély nyomokat hagyott azoknál a kereskedelmi láncoknál is, melyek átvették az üzleteket – közölte az mfor.hu. A portál szerint a felvásárlásnak megnövekedett költségek és megcsappanó profit lett az eredménye a CBA az Auchan esetében is.
A CBA Kereskedelmi Kft. éves beszámolója szerint tavaly az előző évinél 5 milliárddal több, 36,3 milliárd forintos bevételt sikerült realizálni, ami sokkal inkább terjeszkedésnek köszönhető, mint a forgalom megugrásának – írta az mfor.hu. A személyi jellegű ráfordítások 1 milliárd forinttal emelkedtek, 3,1 milliárdot fizetett ki a cég ilyen címen. A növekedés oka, hogy 50 százalékkal növekedett a vállalat alkalmazotti létszáma.
Ebben a beszámoló szerint az is szerepet játszhatott, hogy a CBA 48 Match és Profi áruházat szerzett meg a francia Delhaize-csoport kivonulása után, bár ebben csak év vége felé sikerült a két cégcsoportnak megállapodni.
A CBA már üzemi szinten sokat veszített a nyereségességéből az előző évhez képest. Két évvel ezelőtt ezen a soron még 263 millió forint szerepelt, most viszont már "csak" 134,3. Majdnem a duplájára emelkedtek a cég által fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások, így a pénzügyi eredmény 27,3 milliós veszteség volt, ami tovább apasztotta az üzemi eredményt. A CBA végül 79,4 milliós nyereséggel zárt, szemben a 2011-es 327,2 millió forinttal.
Az Auchan Magyarország Kft. szintén a Delhaize csoport kivonulása révén terjeszkedett tavaly, a cég hét Cora áruházat vett át, amelyet októberben újra is nyitottak. A növekedés meg is látszott a forgalmon: az Auchan a 2011-es 237,8 milliárd forint után 252,9 milliárdos árbevételt tudott realizálni tavaly.
Az anyagjellegű ráfordítások azonban 15 milliárddal 236 milliárd forintra növekedtek, míg a személyi jellegű ráfordítások 16,9-ről 18,4-re. Üzemi szinten az Auchan 3,1 milliárdos veszteséget könyvelhetett el, ami az előző évinél 1,5 milliárddal kedvezőbb. Ezt azonban sem a pénzügyi eredmény, sem a rendkívüli eredmény nem tudta feljavítani és végül a 2011-esnél is nagyobb, 10,1 milliárd forintos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a társaság a tavalyi évben.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.