szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az adatszolgáltatást a vállalkozóknak legalább naponta kell majd elektronikus úton elküldeni a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. részére – határozza meg egy rendelet.

Megjelent a dohánytermék-kiskereskedők által vezetendő nyilvántartásokról, valamint a dohányboltban forgalmazott egyes termékekre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséről szóló kormányrendelet – írta közleményben a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.

Fülöp Máté

A trafikos a készletéről, illetve annak forgalmáról a törvényben meghatározott nyilvántartás-vezetési, illetve adatszolgáltatási kötelezettségét a kormány rendeletben meghatározott tartalommal, formában és módon köteles teljesíteni.

Az adatszolgáltatást a vállalkozóknak minősített nyilvántartási és adatszolgáltatási rendszeren keresztül, legalább naponta kell majd elektronikus úton elküldeni a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. részére.

A zrt. rövid időn belül készletnyilvántartó minősítési rendszert tesz közzé és működtet. A minősítési rendszer által alkalmasnak talált és igénybe vehető rendszerek és eszközök listáját, a részvénytársaság a honlapján folyamatosan közzé fogja tenni.

A rendelet értelmében a nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség szeptember 1-jétől kötelező.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!