Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az Új Széchenyi-terv támogatásával megvalósuló több mint egymilliárd forintos beruházással bővíti egészségtudatos vásárlóknak szánt termékválasztékát a Sole-Mizo Zrt. – közölte a Csányi Sándor OTP-vezér családi érdekeltségébe tartozó élelmiszer-ipari cég.
Noha a tejtermékek alapvetően a legegészségesebb élelmiszerek közé tartoznak, a Sole-Mizo Zrt. jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy termékei még inkább hozzájáruljanak a fogyasztók egészségének megőrzéséhez – áll a vállalkozás közleményében.
A 480 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert projekt során az egészségtudatos táplálkozási irányzatoknak megfelelő speciális, új savanyított tejtermékeket kívánnak kifejleszteni, melyeket a jövőben a bel- és külpiacon értékesítenek.
A kutatás eredményeként létrehozandó termékcsalád előállításának alapvető célja, hogy a joghurt-féleségek probiotikus élősejt száma jelentősen növekedjen, egyúttal csökkenjen a gyártás során felhasznált adalékanyagok, illetve cukor mennyisége.
A Bonafarm-csoporthoz tartozó Sole-Mizo Zrt. Magyarország értékesítésből származó nettó árbevétele 2012-ben meghaladta a 40 milliárd forintot, ennek mintegy negyedét adta az export. A cég mérleg szerinti vesztesége 526 millió forint volt tavaly.
Sole-Mizo Zrt. az ország négy településén – Szegeden, Bácsbokodon, Csornán és Marcaliban – több mint ezer embert foglalkoztat. A Sole-Mizo Zrt. évente több mint 200 millió liter tejet dolgoz fel négy üzemében. A cégnek Romániában és Szerbiában működik leányvállalata.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.