Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A megtett úttal arányos útdíjrendszerrel kapcsolatban eddig 14 bevallási közreműködőt - GPS-alapon működő flottakövetőt - auditált az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. - olvasható az elektronikus útdíjszedési rendszer (HU-GO) honlapján.
Eddig 38 cég szerződött az ÁAK-val flottakövetésre. Közülük 14 társaság esett át a kétlépcsős auditáló eljáráson. További 24 cég nem auditált, így azok még nem szolgáltathatnak.
A szerződő cégek korábban is teherautóflották követésével foglalkoztak. A piaci részesedésük attól függ majd, hogy a korábbi fuvarozó partnereik mennyiben választják őket az e-útdíj rendszerben bevallási közreműködőnek, illetve hány új céget tudnak megszerezni. Az ÁAK információja szerint a hét közepén már meghaladta a tízezret azok száma, akik bevallási közreműködőkön keresztül fizették az útdíjat.
A Secret Control GPS Kft. - a szerződött bevallási közreműködők egyike - azt közölte, hogy az útdíjköteles járművekkel rendelkező ügyfeleik 40 százaléka már fedélzeti egységgel - GPS-követő rendszerrel - számolja el az útdíját.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.