Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Brüsszel az eddigi elképzelésekhez képest jóval kevesebb kukoricából előállított, első generációs etanolt tartana helyesnek. Emiatt sokat veszíthetnek a magyar bioetanol-gyártók.
Nem kedvez a magyar bioetanol-gyártásnak az a javaslat, amellyel az Európai Bizottság módosítaná a nem hagyományos üzemanyagokra vonatkozó irányelvet – írja a Magyar Nemzet keddi számában.
Brüsszel ugyanis az eddigi elképzelésekhez képest jóval kevesebb kukoricából előállított, első generációs etanolt tartana helyesnek – számol be az újság.
Héjj Demeter, a Magyar Bioetanol-szövetség (MBSZ) elnöke a lapnak elmondta: ha a mostani formában fogadnák el a javaslatot, azzal Magyarország mellett a visegrádi országok veszítenének sokat, hiszen a kedvező kukoricatermesztési adottságok ellenére a térségben nem fognak kiépülni olyan mértékben etanolüzemek, mint Nyugat-Európa sok országában.
A bizottság javaslata egyelőre nem végleges, azt még az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia, így az irányelv legkorábban jövő év elejére változtatható meg – mondta a lapnak Héjj Demeter.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.