Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A miniszterelnök-helyettes szerint a veszprémi cégek jobban tudják kezelni a válságot az átlagosnál, mert nem hagyják magukat, és nem várnak az állam segítségére.
Magyarország jó eséllyel lép a gazdasági növekedés útjára - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Szatmári Malomipar Kft. új malmának alapkőletételi ünnepségén Veszprémben szerdán. Mint mondta, az építőiparban tíz százalékkal bővültek a beruházások, ami egyértelműen jelzése annak, hogy megindulhat a növekedés.
Az Európai Unió kiengedett minket a túlzottdeficit-eljárásból, s "most már széles körben is elfogadottá vált, hogy a költségvetési hiányt három százalék alatt tudjuk tartani" idén és jövőre is, és ezért erősödik a befektetői bizalom - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter.
Úgy fogalmazott, a veszprémi vállalkozások mintha jobban tudnák kezelni a gazdasági válságot az átlagosnál, nem hagyják magukat, nem várnak az állam segítségére, hanem saját erejükből is mindent megtesznek azért, hogy talpon maradhassanak.
A Szatmári Malomipar Kft. régi, napi 120 tonna kapacitású malmát bezárja és új malmot épít 1,7-1,8 milliárd forintos beruházással; a napi 250 tonna kapacitású malmot jövő májusban adják át - mondta Tóth-Kása Attila, a kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek a megnyitón. Hozzátette: a 6-700 négyzetméter alapterületű, 51 fős malomban 10-15 új munkahely jön létre. Szatmári Zoltán cégtulajdonos arról beszélt, hogy a fogyasztói elvárások nőnek, minden nap meg kell küzdeni a vevőkért, s ez csak folyamatos fejlesztéssel sikerülhet - mondta a cégvezető. A Szatmári Malomipar Kft. 2012-ben 9,6 milliárd forintos árbevételt el, a kft. összesen 190 ezer tonna gabonát dolgoz fel évente és több mint 100 embernek ad munkát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet. A jászágói beruházás fő ígérete az volt, hogy 2025-re ingyen termeli az áramot. Megnéztük, így lett-e.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Andrij Szibiha reagált a magyar külügyminiszter orosz értesülésére, miszerint ukrán támadás miatt állt le a kőolajszállítás.
Lecserélte a tavalyi fővárosi helyszínt.