Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Augusztus 1-jén kétlépcsős, nyílt pályázatot ír ki a Sólyom Airways 51 árucsoportra – gépjárművektől a számítógépekig, ásványvíztől a szállodai szolgáltatásokig – a minősített beszállítói adatbázis létrehozásához – írta a Világgazdaság kedden.
A lapnak Lucsik János, a Sólyom Befektetési és Vagyonkezelési Holding Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy első negyedévükben, szeptembertől decemberig 6-12 millió euró áll rendelkezésére arab befektetőknek köszönhetően, és "minden egyes nap közelebb kerülnek az induláshoz". A cég első járatai Brüsszelbe, Londonba, Párizsba, Milánóba, Frankfurtba, Stockholmba és Amszterdamba repülnek majd, az online értékesítés a tervek szerint augusztus közepén indul.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság a Világgazdasággal közölte: a Sólyom felvásárolta a kisgépes légi jármű üzemeltetését és karbantartását végző ceglédi Avicraft Kft.-t. Ezt az engedélyt kereskedelmi légi szállítás végzésére akarták módosítani, de erre nem volt lehetőség.
"Így a múlt hét folyamán a Sólyom Hungarian Airways a következő kérelmeket nyújtotta be: megkérte az előzetes lajstromjel kijelölését az első légi járműre, módosította a működési és üzembentartási engedélykérelmet, és kéri az A teljesítményosztályú légi járművekkel történő utas-, postai küldemény- és áru kereskedelmi légi szállítás engedélyezését" – közölte a hatóság.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.