Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összesen 12,5 millió forintra bírságolt a pénzügyi felügyelet két magánszemélyt a tőzsde standard kategóriájában jegyzett GrEnergie Nyrt.-ben történt befolyásszerzés kapcsán a nyilvános vételi ajánlattételi kötelezettség elmulasztása miatt.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) honlapján olvasható határozat szerint Cs. Pétert 7,5 millió forintra, F. Attila Ottót pedig 5 millió forintra bírságolta a felügyelet. Binder István, a PSZÁF szóvivője elmondta, hogy a felügyelet 2011 óta folytatott a cégnél célvizsgálatot, amelynek utóvizsgálata is volt, ezek tártak fel a társaságnál a tőkepiaci törvénybe ütköző elemeket. Korábban tiltott piacbefolyásolás és hiányos tájékoztatás miatt bírságolta a céget a felügyelet, és mindezek az intézkedések összefüggenek a jelenlegi határozattal – tette hozzá.
A nyilvános vételi ajánlattételi kötelezettséggel kapcsolatban további részleteket nem közölt a szóvivő, arra hivatkozva, hogy azok nem nyilvánosak. Arra a kérdésre, hogy a PSZÁF miért nem írta elő határozatában a vételi ajánlat megtételét, úgy fogalmazott: nem állnak fenn azok a feltételek, amelyek alapján ezt a kötelezettséget meg kellene tenniük az érintetteknek.
Júniusban tiltott piacbefolyásolás miatt 20 millió, a közzétételi és tájékoztatási kötelezettségek elmulasztása miatt pedig további 8 millió forint bírságot rótt ki a felügyelet a cégre. Akkor a PSZÁF megállapította, hogy a GrEnergie által – a 2011-ben történt alaptőke-emelés összegére vonatkozóan – nyilvánosságra hozott információk kapcsán sérültek a tőkepiacról szóló törvény piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó rendelkezései. A felügyelet megállapította továbbá, hogy a cég a korábbi elmarasztalás és bírságolás ellenére nem szüntette meg a tájékoztatási és közzétételi kötelezettség teljesítésére vonatkozó hiányosságokat.
A GrEnergie Corporation Nyrt. (korábbi nevén Kreditjog Nyrt.) részvényeit 2010. november 29-én vezették be a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT), a cég 100 forint névértékű papírjai a standard kategóriában forognak, legutolsó, augusztus 2-i záróáruk 24 forint volt. A cég fő tevékenységi köre az ingatlanfejlesztés, -bérbeadás és -értékesítés, ám a BÉT honlapján közzétett, 2012. évi beszámoló szerint a társaság sem tavaly, sem korábban nem végzett gazdasági tevékenységet, bevétele 2012-ben gyakorlatilag nem volt, mérleg szerinti vesztesége pedig 129 millió forint.
A társaság tavaly novemberi közgyűlésén a törvényes működés elősegítése érdekében az addigi igazgatótanács valamennyi tagját visszahívták, és helyettük új igazgatótanácsot választottak meg.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.