Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Elemzők szerint a kiskereskedelmi forgalom visszaesése csupán átmenetinek tekinthető, a felülvizsgálat során jelentősebb korrekcióra is sor kerülhet.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adatai szerint a két előző hónap növekedése után júniusban csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest. A naptárhatástól megtisztított adatok szerint a forgalom 0,4 százalékkal maradt el a tavaly júniusitól.
Az élelmiszereladások volumene 1,9, a nem élelmiszer jellegű termékeké 0,5 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, míg az üzemanyag-forgalom 2,4 százalékkal nőtt júniusban. Az előzetes becslés szerint a kiskereskedelmi értékesítések megközelítően 2 százalékkal csökkenhettek az előző havihoz képest – közölte Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank senior elemzője.
A szakértő úgy véli, a váratlanul visszaeső kiskereskedelmi forgalom némileg ellentmond a fokozatosan javuló fogyasztói bizalomnak, a vártnál dinamikusabban növekvő foglalkoztatásnak, valamint a 38 éves inflációs mélypont miatt megugró reálbérek pozitív hatásának. Így a visszaesés csupán átmenetinek tekintő, a felülvizsgálat során jelentősebb korrekcióra is sor kerülhet – fogalmazott.
Suppan Gergely szerint a bérek és nyugdíjak idei reálnövekedése miatt a kiskereskedelmi forgalom a korábbi várakozásokhoz képest magasabb szinten stabilizálódhat, ami az év második felében bázishatások miatt akár kissé tovább növekedhet. Az idén összességében akár a 2 százalékot is megközelítheti a kiskereskedelmi forgalom növekedése – közölte az elemző.
Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője szerint is gyengébb lett a júniusi kiskereskedelmi forgalom a vártnál. A szakember kiemelte: áprilisban meglepően pozitívak voltak az adatok, a kiskereskedelmi forgalom volumene 3,5 százalékkal nőtt, majd májusban kisebb lassulást, de az előző év azonos időszakához képest 2,2 százalékos emelkedést jeleztek a mutatók.
Az áprilisi jelentős növekedésnél a júniusi 0,4 százalékos csökkenés valószínűleg jobban kifejezi a belső fogyasztás alakulását, bár ez viszont már túl negatívnak tűnik – fogalmazott az elemző. Árokszállási Zoltán úgy látja, hogy az elmúlt hónapokban a kiskereskedelmi forgalmi adatok elég bizonytalanná váltak, nagy kilengést mutatnak, így értékelésük is nehezebb.
Az év egészére 0-0,5 százalék közötti növekedést vár az elemző. A reálbérek növekedése és az infláció csökkenése mellett az is látszik ugyanis, hogy a háztartások óvatosabbá váltak, növekszik a megtakarítási hajlandóság, ami visszafoghatja a fogyasztás növekedését – mondta.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.