Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Hétfőn a cég vezetősége közölte, hogy a rossz bevételi eredmények miatt számba veszik a stratégiai lehetőségeket, köztük a cég eladását is. A Bloomberg úgy tudja, hogy az eladási tervek nem újkeletűek a cégnél, már közel egy éve próbál meg vevőt találni a kanadai mobilgyártó, sikertelenül.
Már közel egy éve próbálnak meg a BlackBerry tanácsadói vevőt találni a cégre - írja a Bloomberg. Az elmúlt hónapokban a JP Morgan és az RBC Capital Markets szakértői felvették a kapcsolatot lehetséges vevőkkel, de csekély volt az érdeklődés a cég iránt, még a kockázati tőke vállalatok részéről is.
Az elmúlt hónapokban rohamosan csökkent a BlackBerry előfizetőinek száma és a bevételek is mélyrepülésbe kezdtek, így a társaság úgy döntött, hogy számba veszi a stratégiai lehetőségeket, köztük a cég eladását is. Hétfőn a menedzsment hivatalosan is közölte, hogy egy speciális bizottságot állít fel, amelynek feladata, hogy az összes lehetőséget fontolóra vegye, akár a partneri megállapodásokat, vagy közös vállalatokat, de szóba jöhet az egész cég eladása is. A BlackBerry menedzsmentje és a tanácsadók most arra várnak, hogy Watsa és befektetési cége, a Fairfax Financial Holdings tesznek-e közösen kivásárlási ajánlatot a BlackBerry-re. Így az okostelefon-gyártó a nyilvánosságtól elzárva tudná véghezvinni a BlackBerry reorganizációját.A BlackBerry lejtmenete 3 évvel ezelőtt kezdődött, miután a társaság meglehetősen lassan válaszolt az okostelefonok innovációjára, amit az Apple és a Samsung készülékei jelentettek. A legújabb, BlackBerry 10-es operációs rendszer, ami már felveszi a versenyt a riválisokkal, idén januárban jelent meg, túl későn ahhoz, hogy az elvesztett ügyfeleket visszaszerezze a vállalat. Ráadásul az Androidos okostelefonok és az iPhone a vállalati szférában is betört, ami pedig korábban szinte csak a BlackBerry terepe volt – írja a Portfolio.Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.