Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Egy brazil gépész egyszerű megoldással rukkolt elő, mellyel elektromos áram használata nélkül is be tudja világítani nappal az otthonát. Mindehhez pedig csak műanyag palackokra, vízre és egy kis fehérítőre van szükség.
Egy brazil gépész egyszerű megoldással rukkolt elő, mellyel elektromos áram használata nélkül is be tudja világítani nappal az otthonát – írja a BBC. Alfredo Mosernek még 2002-ben mondta azt a főnöke egy, az országban akkor megszokottnak tekintett áramszünet után – mely a gépész településének lakóövezetét is érintette –, hogy ha tüzet akar csinálni vészjelzéshez, akkor fogjon egy műanyag üveget, töltse meg vízzel, fókuszálja ezen keresztül a nap sugarait száraz fűre, és az egy idő után be fog lobbanni. A gépésznek az ötlet szöget ütött a fejébe, és kitalálta, hogy ezt a módszert világításra is fel lehetne használni.
Ehhez pedig mindössze egy kétliteres műanyag palackra van szükség, amit vízzel, illetve két kanálnyi fehérítővel kell megtölteni – hogy a víz ne algásodjon be. Az üveget egy fekete színű kupakkal érdemes lezárni, majd egy lyukat kell fúrni a tetőbe, az üveget oda bedugni és poliészter gyantával tömíteni körülötte. Moser szerint egy mérnök egyszer eljött és megmérte a fényerősséget. 40-60 watt közötti értéket mért.
Bár a világítótest csak nappal működik, a módszert ma már jelenleg 15 országban használják, a Fülöp-szigetektől kezdve Indián át egészen Argentínáig, több mint 1 millió otthonban vannak már ilyen világítótestek. Az áram nélküli világítótest rendkívül jó szolgálatot tesz olyan helyeken, ahol nincs áram, illetve szükség lenne világításra, ám az emberek nem tudják kifizetni az elektromos energiát. A Fülöp-szigeteken van olyan közösség, mely hidroponika keretén belüli növénytermesztéshez (amely a talaj közvetítése helyett tápfolyadék használatával működik) használja fel így a fényt.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?