Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megalakult a Zsolnay Céh csütörtökön Pécsen: a szervezet célja, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra és kézművesek együttműködése révén támogassa magas minőségű kézműves termékek piacra jutását.
Vajda László, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Pécsen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a gyár, a Kreatív Ipari Klaszter és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által létrehozott céh a Zsolnay kapcsolatrendszerét felhasználva segíti elő az áruk értékesítését, melyek közül a legjobbak bekerülhetnek a manufaktúra termékei közé.
Hangsúlyozta: a tagságra pályázni kell, olyan kézműves vállalkozók jelentkezését várják, akik a klasszikus kézműves mesterségek valamelyikét űzik és magas minőségű termékeikkel hozzá tudnak járulni a Zsolnay márkanév ismertségének növeléséhez. "A beérkező pályázatokat szakértő zsűri bírálja el" - tette hozzá.
Vajda László szólt arról, hogy első körben helyi kézművesek jelentkezésére számítanak, de nem zárják ki, hogy a céhnek lesznek az ország más részein és külföldön tevékenykedő tagjai is.
Indoklása szerint a céh megalapításának ötlete abból a gondolatból származik, hogy a kézműves munka elengedhetetlenül fontos a tömegtermeléssel szemben, illetve bíznak abban, hogy az ezt művelők is képesek érvényesülni a piacon.
Keresnyei János, a Kreatív Ipari Klaszter elnöke arról szólt, hogy a céh leendő kézműves tagjai előtt nagy lehetőség kínálkozik, hiszen a Zsolnaynak köszönhetően az áruik külföldre is eljuthatnak. Úgy vélte: az érintettek számára mindez nagy felelősséget jelent, és arra sarkallja őket, hogy tartósan magas minőséget produkáljanak.
Síkfői Tamás, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara titkára arra mutatott rá, hogy a kamara azért vett részt a céh alapításában, mert a gazdaság fejlesztésének egyik lehetőségét az erőforrások koncentrálásában látja.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.