Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A svéd divatóriás, a Hennes & Mauritz bővíti magyarországi portfólióját: napokon belül megjelenik a H&M Home is, amely a lakberendezést és a divatot "keresztezi". Az első Home üzlet(rész) a Westendben lesz elérhető.
Ősszel megérkezik a H&M Home Magyarországra, a Hennes & Mauritz (H&M) bejelentette, hogy szeptemberben megnyitja első Home üzletét Magyarországon – írja a Világgazdaság. A H&M Home koncepció a divatot és a lakberendezést ötvözi, szezononként megújuló kollekciói lakástextileket és dekorációs cikkeket kínálnak.
A H&M Home-részleg a Westend bevásárlóközpontban szeptember 12-én nyitó új H&M üzletben lesz elérhető.
A a divatcég hosszas várakozás és előkészületeket követően lépett a magyar piacra, a H&M Hennes & Mauritz Kft.-t 2004. december elején alapította a svéd anyacég hollandiai leányvállalata, amely jelenleg is az egyedüli tulajdonos. Az Opten cégtárában egyelőre csak a 2011-es forgalmi adatok érhetőek el, ezek szerint abban az évben nagy ugrást hajtott végre a cég, árbevétele ugyanis 12,46 milliárd forintra emelkdett a 2010-es 8,99 milliárdról. A mérleg szerinti eredmény 2009-ben még 29 milliós veszteséget mutatott, ez a következő évre 200 millió forintot meghaladó nyereségre változott, amit 2011-ben megkétszerezett a társaság, azaz több mint 400 milliós eredményt könyvelhetett el. A tulajdonos a nyereséget egyik évben sem vette ki a cégből.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.