Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Mintegy hárommilliárd forintot fizet vissza a Fővárosi Vízművek a fővárosi önkormányzatnak a társaság visszavásárlásához kapott kölcsönből.
A főváros 1997-ben adta el a Fővárosi Vízművek kisebbségi, 25 százalékos részvénycsomagját, valamint szindikátusi és menedzsmentszerződést kötött a francia Suez Environnement céggel és a német RWE társasággal. A Fővárosi Közgyűlés tavaly döntött a részvénycsomag visszavásárlásról.
Haranghy Csaba, a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója felidézte, hogy a társaság a 15,3 milliárd forintos vételárból tavaly a 3,2 milliárd forintos, az adásvétellel kapcsolatos költséget finanszírozta, a fennmaradó 12,094 milliárd forint pedig önkormányzati kölcsön volt.
A vezérigazgató elmondta, a kölcsönből 3,09 milliárd forintot visszafizetnek a városnak, a fennmaradó 9 milliárd forintot hitelből törlesztik, erre új közbeszerzési eljárást írnak ki, s várhatóan májusig eleget tesznek a fizetési kötelezettségnek. Megjegyezte, hogy eddig két közbeszerzési eljárás eredménytelen lett jogi szempontok miatt, ugyanakkor egyértelműnek tartja, hogy a bankok is "óvatosak a kérdésben".
Haranghy Csaba 3 és 6 milliárd forint közötti hitelkeret lehívásával számol, az összeg nagyban függ a cég pénzügyi mutatóitól. Jelezte: sokat küzdenek, hogy árbevételeiket növeljék, januártól július végéig, hét hónap alatt 3 milliárd forint alaptevékenységen kívüli bevételük volt, és az év végi terv 5 milliárd.
A vízművek vezetője szólt arról, hogy a jövő évi "ceruzás üzleti terv" 22 milliárd forint bevétellel kalkulál az ivóvízből és 8 milliárddal a szennyvíztisztításból. A 40 milliárdos büdzséből 10-et kell egyéb forrásokból, árbevételekből előteremteni. Hangsúlyozta, hogy a társaságnak tavaly és az idén is jelentős egyéb árbevételei voltak. Mindezzel együtt volt értelme visszavásárolni a társaságot a külföldi tulajdonosoktól - jegyezte meg.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.