Széles Gábor 80 milliárdos beruházásba kezdett Zalában

A jobboldali médiacézár Zalacsányban vett meg egy pusztulófélben lévő kúriát, ahol golfpályát, hotelt és fürdőcentrumot fog építeni. A településen a munkanélküliség teljes megszűnését remélik Szélestől.

  • MTI MTI
Széles Gábor 80 milliárdos beruházásba kezdett Zalában

Golfpálya, fürdőcentrum, hotel és villafalu építése szerepel Széles Gábor mintegy 80 milliárd forintos beruházást előrevetítő zalacsányi terveiben – olvasható a Zalai Hírlap szerdai számában.

A lapnak Nagy Lászlóné, a település polgármestere elmondta: a nagyvállalkozó egy éve vásárolta meg a 2-3 éve nem üzemelő Batthyány-kúriát ír tulajdonosaitól, amelyet részben felújított. Januártól üzemel a nagy kastély is, illetve elkezdték építeni a golfpályát. 

A Zala Springs-projekt keretében 160 hektáros golfpályát alakít ki, 9 ezer négyzetméteres fürdőcentrumot épít, valamint 200 szobás hotelt és egy 400 villából álló golffalut tervez az új tulajdonos, amely egy üveggyártó cég újraindításáról is megállapodott. A pálya a tervek szerint jövő nyárra, a teljes beruházás pedig 2016-ra fejeződhet be, s a településen mindezektől a munkanélküliség teljes megszűnését remélik.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.