Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Magyar Telekom hazai kábeltársaságok és it-cégek felvásárlásában gondolkodik, valamint a privatizáció előtt álló Telekom Slovenije is érdekli - idézte a Napi Gazdaság a cég vezérét.
A készpénztermelés csökkenése jövőre elérheti a mélypontot a Magyar Telekomnál, ami segíthet abban, hogy a terveknek megfelelően a cég sikeres akvíziciókat hajtson végre − mondta a Napi Gazdaság szerint Christopher Mattheisen, a cég vezérigazgatója a Bloombergnek.
A Magyar Telekom osztaléka elsősorban a frekvenciatenderektől függ jövőre, az ár mellett azonban számít azok időzítése is − mondta a vezárigazgató. Hozzátette, nem tudják, hogy a negyedik mobilszolgáltató indul-e az új frekvenciatendereken.
Az árbevétel 2017-ig éves átlagban 2 százalékkal nőhet, aminek húzóereje a telekommunikáción kívüli tevékenység lehet, ezen belül az energiaértékesítést és a biztosításokat emelte ki, hozzátéve, a kiskereskedelmi energiaértékesítést még a második körös rezsicsökkentés sem teszi veszteségessé.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.