Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Megkezdték az elmaradt kamarai tagdíjak behajtását – írta a Magyar Nemzet.
A Magyar Nemzet hétfői számában Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) főtitkára elmondta, hogy Baranyában már 50 ügyet adtak át az adóhatóságnak. Az ötezer forintos hozzájárulást 2012-ben és 2013-ban kell fizetniük a vállalkozásoknak, a behajtáskor az adóhatóság 10 ezer forintos bírságot is felszámít. A főtitkár tájékoztatása szerint a tavalyi kötelezettségnek eddig 540 ezer vállalkozó tett eleget, az idén 390 ezer fizette be a hozzájárulást. Korábban 700 ezerre tették a kötelezettek számát, de ez az idén kevesebb lehet, mert az agrárvállalkozások az idén már nem az MKIK-hoz tartoznak.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
Orbán Viktor szerint Magyarországnak el kell érnie egy „humánerőforrás-fölényt”, és jó úton is vagyunk ehhez, mert mi költjük a legtöbbet oktatásra. Az adatok szerint ez sajnos nem igaz.
Trump 8-10 napon belül dönthet az újabb szankciókról. Végignéztük, ez hogyan érintené Magyarországot és általában a világpiacot.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.
A 40. Magyar Nagydíj előtt várjuk olvasóink történeteit a legelsőről.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.