Iparági szakértők szerint a világ legnagyobb autóipari beszállítójának célja a versenyképesség növelése a pangó európai autópiacon, kihasználva az alacsonyabb magyarországi bérszínvonalat.A magyar kormány júliusban stratégiai megállapodást kötött a magyarországi Bosch-csoporttal. A cég tájékoztatása szerint a Bosch tíz leányvállalattal és 8500 munkavállalóval van jelen Magyarországon, az utóbbiak közül 1000 embert a kutatás-fejlesztés területén foglalkoztatnak. A vállalatcsoport összforgalma 2012-ben több mint 594 milliárd forint volt, az elmúlt évtizedben végrehajtott beruházásainak értéke a 2013-as év végére meghaladja a 250 milliárd forintot.
Miskolcra költözteti a Bosch az önindítók gyártását
A Bosch 2018-ig a hildesheimi üzeméből Miskolcra telepíti át az önindító gyártás nagy részét, így a hildesheimi telephelyen 400 munkahely szűnik meg - közölte kedden a Bosch egyik szóvivője.
Nagyot nyert a Mol ősszel az iráni konfliktuson
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.