Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Líra Könyv Zrt. fellebbez a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése ellen, amellyel a cégre egy másik könyvkereskedelmi társasággal együttesen 15 millió forintos bírságot rótt ki - közölte a társaság igazgatóságának elnöke
A versenyhivatal keddi közlése szerint összesen hetvenmillió forintos bírságot szabott ki négy könyvterjesztő vállalkozásra, amiért azok versenykorlátozó megállapodásokat kötöttek kiadókkal. A jogsértő magatartás elkövetéséért a Pécsi Direkt Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t 40 millió forint, a Líra Könyv Zrt.-t és a Sun Books Könyvkereskedelmi Kft.-t együttesen 15 millió forint, továbbá a Libri Könyvkereskedelmi Kft.-t 15 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a GVH.
Kolosi Tamás, a Líra Könyv Zrt. igazgatósága elnökének közlése szerint a cég a GVH döntését "egészen abszurdnak" tartja. A fellebbezést már készítik a jogászaik, és a törvényes határidőn belül benyújtják a versenyhivatalnak - tette hozzá.
A GVH az eljárásban a könyvkereskedők és a kiadók között létrejött terjesztési megállapodásokban, azaz a bizományi és az adásvételi szerződésekben rögzített feltételeket, kikötéseket vizsgálta. A hivatal megállapította, hogy a könyvterjesztő vállalkozások a viszonteladási ár rögzítésére, a versenytársak árazására, és a fogyasztói ár időbeli változtatásának tilalmára vonatkozó versenykorlátozó célú megállapodásokat kötöttek a kiadókkal. Mivel a rendelkezések egymás hatását erősítették, így együttesen különösen alkalmasak voltak a könyv-kiskereskedelmi verseny korlátozására - írta a GVH.
Az MTI megkereste a másik három könyvterjesztőt is, a cégek egyelőre nem válaszoltak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet. A jászágói beruházás fő ígérete az volt, hogy 2025-re ingyen termeli az áramot. Megnéztük, így lett-e.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Andrij Szibiha reagált a magyar külügyminiszter orosz értesülésére, miszerint ukrán támadás miatt állt le a kőolajszállítás.
Lecserélte a tavalyi fővárosi helyszínt.