szerző:
MTI

A kormány döntött arról, hogy megkezdik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek a Magyar Posta Zrt.-ben fennálló, 25 százalékot el nem érő kisebbségi részesedése értékesítésének előkészítését a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete számára.

A kormányhatározatot a csütörtöki Magyar Közlönyben tették közzé. A határozat szerint a kormány megtárgyalta a Magyar Posta Zrt. vezetésének 2013 első háromnegyed évére vonatkozó tevékenységét, az általa végrehajtott stratégiai lépéseket, és azokat tudomásul vette. Ezzel párhuzamosan megtárgyalta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Magyar Posta Zrt.-ben fennálló, 25 százalékot el nem érő – 25 százalék mínusz 1 szavazatnyi tulajdoni hányadot jelentő – kisebbségi részesedésének a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete számára történő értékesítésére vonatkozó előterjesztést.

A kabinet megállapította, hogy fontos társadalompolitikai célok érhetőek el közvetve azáltal, ha a kisebbségi részesedést a magyar állam a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete számára, és közvetve a szövetkezeti hitelintézetek számára értékesíti. 

Egyúttal felhívta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. bevonásával, a Magyar Posta Zrt. nemzetközi értékbecslő által készített értékbecslésében meghatározott vételáron készítse elő a kisebbségi részesedés eladását a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete számára.

©

A takarékszövetkezeti integráció megerősítése kapcsán az eddig végrehajtott lépéseken túl szükségesnek látszik, hogy a MagyarPosta és az új takarékszövetkezeti integráció között szorosabbra fűzzék és tartóssá tegyék az együttműködést, és ebbe bevonják a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetét is.

Ennek a szorosabb és tartós együttműködésnek a kétoldalú megállapodásokon túlmenően a kölcsönös tulajdonosi kapcsolat lehet a biztosítéka. Az, hogy nemcsak a Magyar Posta tulajdonol részesedést a szövetkezeti hitelintézetek központi bankjában, hanem a takarékszövetkezeti irányítás és szabályozás központja, az állami többségi ellenőrzés alatt álló Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete is tulajdont szerez a Magyar Postában – olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében.

Hozzáfűzték: a kormány a takarékszövetkezeti rendszer reformjával nemcsak gazdaságpolitika feladatot hajt végre, de fontos társadalom- és fejlesztéspolitikai célokat is el kíván érni, elsődlegesen azt, hogy helyzetbe hozza a vidéki Magyarországot. Mivel sok helyütt csak postahivatalok, illetve csak takarékszövetkezetek működnek, egyedül ezeken keresztül érhető el az a fontos cél, hogy országos lefedettséggel eljusson a legkisebb falvakba is a banki, biztosítási, postai és befektetési termékek olyan teljes skálája, amelyek hozzáférhetősége a XXI. századi Magyarországon a nagyobb városokban már hosszabb ideje magától értetődő.

Az NFM közleménye szerint a kormány ezeket a szempontokat és indokokat mérlegelve úgy döntött, hogy a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete 25 százalékot el nem érő – 25 százalék mínusz 1 szavazatnyi tulajdoni hányadot jelentő – kisebbségi tulajdont szerezhet a Magyar Postában.

A tulajdonszerzés jogszabályi hátterét a 2007. évi vonatkozó törvény adja, amely kimondja hogy a Magyar Postában 75 százalék + 1 szavazat a tartós állami tulajdon mértéke. A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete számára történő értékesítés, illetve a szervezet tulajdonszerzése esetén mellőzhető a versenyeztetés a 2007. évi vonatkozó törvény alapján, tekintettel arra, hogy ezzel fontos állami cél valósul meg, és a kérdésről nyilvános kormányhatározatban született döntés.

Az említett kisebbségi tulajdon ellenértékét a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete - piaci vagyonértékelés alapján – készpénzben fizeti meg a magyar államnak – olvasható az NFM közleményében.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szavazatvásárlás miatt tesznek feljelentést Pikó Andrásék

Szavazatvásárlás miatt tesznek feljelentést Pikó Andrásék

Szabálytalanul parkoló autók állták el a mentőbejáratot

Szabálytalanul parkoló autók állták el a mentőbejáratot

Mi tudható a részvételi adatokból kora délután?

Mi tudható a részvételi adatokból kora délután?

Lakás és garázs is egyben a legújabb luxuslakóbusz

Lakás és garázs is egyben a legújabb luxuslakóbusz

Puzsér Róbert: Pokolba a számítással!

Puzsér Róbert: Pokolba a számítással!

Bemutatták az új magyar iskolabuszt – fotók

Bemutatták az új magyar iskolabuszt – fotók