Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hiába fenyegetőzött Bige László, Guba Sándoré lett az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági integrátor cég, a tavaly csaknem 200 milliárd forintos forgalmat bonyolító KITE Zrt.
Úgy tűnik, lezárult az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági integrátor cég, a tavaly csaknem 200 milliárd forintos forgalmat bonyolító KITE Zrt.-ért folytatott harc – írja keddi cikkében a Népszabadság. Guba Sándor hétfőn kifizette a KITE többségi részvénycsomagjának mintegy 14 milliárd forintos vételárát – tájékoztatta a lapot Imre András, a KITE dél-dunántúli régióvezetőjének jogi képviselője.
Lapértesülések szerint agrárbefektetései révén Csányi Sándor OTP-elnök-vezérigazgató áll Guba Sándor mögött.
Lezárták a Stabilizáló Kft. és az Összehangoló Kft. üzletrészeinek átruházását, így Guba Sándor tulajdonába került a két, a KITE-ben összesen 36 százalékos részesedéssel rendelkező társaság.
Minden érintettel lezárták a dolgozói részvénycsomag megvásárlásáról szóló megállapodásokat is. A vételárakat átutalták, s így további 16 százalékos részvénypakett került a régióvezető kezébe. Ezzel a lépéssorozattal Guba Sándor lett a KITE 52 százalékos tulajdonosa.
A KITE eladósorban lévő további 29 százalékos csomagjával kapcsolatban Imre András elmondta, hogy folyamatosan írják alá a tulajdonosokkal a megállapodásokat, s ezt az ügyletet is lezárják legkésőbb a jövő hét elejére.
A lap emlékeztet arra: a Bige László nagyvállalkozó tulajdonában lévő Péti Nitrogénművek Zrt. hosszas előkészítés után kívánta megszerezni a KITE többségét, ám az utolsó pillanatban az integrátor középvezetője elővásárlási jogára hivatkozva ráígért az ajánlatra. A nitrogénművek a részvények névértékének tízszeresét ígérte, míg Guba Sándor végül a tizennyolcszorosát fizette ki a tulajdonosoknak.
Múlt pénteken a hvg.hu arról írt, hogy perek, nyomozások, kártérítések lesznek, ha nem Bige Lászlóé lesz az agráróriás. A második leggazdagabb magyarnak tartott Bige László a KITE Zrt. azon tulajdonosai ellen ígérte ezeket, akik a közelmúltban Guba Sándor KITE-középvezető ajánlatát fogadták el a részvénytársaság 29 százalékos kisebbségi csomagját birtokló KITE Kft.-ben a Bige Holdinghoz tartozó péti Nitrogénművek Zrt. korábbi vételi ajánlata helyett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”