Újabb utazási iroda húzta le a rolót

Valószínűleg már ki sem nyit többet a Blue Travel utazási iroda, amelyről a hétvégén kiderült, hogy utasai ötcsillagos szálloda árát fizették ki, Cipruson mégis egy alacsony színvonalú hotelben helyezték el őket – írja a Népszava.

  • MTI/Népszava MTI/Népszava
Újabb utazási iroda húzta le a rolót

A lap szerdai számában az olvasható, hogy átverte ügyfeleit a Blue Travel az egyik hírportálon megjelent írás szerint. Vasárnap óta hiába próbálkoztak a Népszava munkatársai is, nem veszik fel a telefont, sőt kiderült, hogy bezárták az Alkotás úti irodájukat is. A Blue Travel ennek ellenére kedden még szerepelt az utazási irodák hivatalos listáján.

Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének szóvivője a lapnak azt mondta: ők sem tudnak semmit az irodáról, igaz, az nem is tagja a szervezetnek.

Idén szeptember 30-áig száz fogyasztói panasz érkezett a hatósághoz utazásszervező vállalkozásokkal kapcsolatban, arra azonban nincs adat, hogy ezek a panaszok pontosan mire irányultak – tudta meg a lap Itzelbergerné Juhász Ágnestől, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság sajtóreferensétől.

A szóban forgó esettel kapcsolatban a hatóság sajtóreferense azt mondta: ha alacsonyabb minőségű szállást kaptak az utasok, mint amiért fizettek, az hibás teljesítésnek, szerződésszegésnek minősül, kártérítést bírósági, illetve békéltetőtestületi eljárásban lehet kérni emiatt.

Ezt erősítette meg a lapnak a Nemzetgazdasági Minisztérium is. A szaktárca szerint az utasok joggal tarthatnak igényt kártérítésre, amelyet bírói úton érvényesíthetnek.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek