szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Vigyázat, kapitalizmus! szlogennel, 24 ezres példányszámmal indul a magyar Forbes magazin. A havilap első száma csütörtökön jelenik meg - közölte Galambos Márton főszerkesztő.

Az első szám címlapján a Wizz Air alapítója, Váradi József szerepel, a magazin másik vezető anyaga pedig a magyar programozók által létrehozott navigációs rendszer, az NNG történetét mutatja be.

Cikket írt az újságba a 96 éves nemzetközi magazin alapítójának unokája, Steve Forbes is, aki az amerikai változat jelenlegi kiadója és főszerkesztője - szerepel a közleményben.

A Forbes.com korábban azt közölte, hogy a havilap csaknem kétharmadában magyar cikkeket közöl majd, valamint átvesz anyagokat az amerikai kiadásból is. A lapot a Business Consulting & Media, valamint annak magyarországi cége, a Mediarey Kft. a Forbesszal együttműködésben jelenteti meg.

Közép-Európában a magyar kiadás a tízedik. Korábban már megjelent a Forbes helyi kiadása a bolgár, a cseh, az észt, a horvát, a lengyel, a lett, a román, a szlovák és az ukrán piacon is. Az üzleti magazin ezen kívül jelen van a világ számos országában.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!