Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Feljelentést tett a NAV egyik munkatársa hivatali visszaélés miatt az ügyészségen, mert az adóhivatalnál úgy tapasztalta, a kiemelt adózókkal, vagyis a legnagyobb magyar cégekkel és multikkal elnézőbbek az adócsalások ügyében – írja az Index.
A NAV egyik munkatársa, Horváth András hosszú ideje ellenőrzési szakkordinátorként dolgozott, most pedig feljelentést tett hivatali visszaélés miatt az ügyészségen. A férfi a Levegő Munkacsoport és a VÉSZ közös rendezvényén állt a nyilvánosság elé.
Az Indexnek elmondta, az adóhivatalnál úgy tapasztalta, a kiemelt adózókkal, vagyis a legnagyobb magyar cégekkel és multikkal elnézőbb a NAV az adócsalások ügyében. Szerinte nagyjából 1000 milliárdos tétel az, amit a legnagyobbak évente elcsalnak, miközben a NAV ezekben az ügyekben rendszeresen nem lép fel kellő erővel.
Horváth az Indexnek azt mondta, munkája során – amelyben főként a határon átnyúló áfacsalásokat vizsgálta – több esetben tapasztalta, hogy a hivatal vezetősége elnéző a nagy gazdasági érdekérvényesítő képességű multikkal és nagy cégekkel szemben. Az elmúlt években több ügyről is leállították, volt olyan, hogy személyesen kizárták a projektből, miután visszaélésre utaló nyomokat talált – írja a lap.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.