Megint nyert valamit Simicska cége

Az új hatvani vasúti híd, és a hozzá kapcsolódó útépítésre a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által kiírt nyílt közbeszerzést - mint legolcsóbb ajánlattevő - a Közgép Építő– és Fémszerkezetgyártó Zrt. és az A-Híd Építő Zrt. alkotta K-H Hatvan Konzorcium nyerte - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

  • MTI MTI
Megint nyert valamit Simicska cége

A munka eredetileg becsült ellenértéke nettó 5 milliárd forint volt. A nyertes konzorcium ajánlatában nettó 6 milliárd 472 millió 223 ezer 992 forint szerepelt.

A másik ajánlatot az SDD Konzorcium tette, amelynek tagjai: a prágai székhelyű SUBTERRA a.s., a lábatlani Dömper Kft. valamint a győri székhelyű Pannon-Doprastav Kft.

A munka során elbontják a 3-as útnak, a vasút felett átvezető több mint 100 éves hídját, mellette új híd épül a MÁV 80. és 81. számú vasúti fővonalai felett. Az új hídon a meglévő 2x1 forgalmi sáv mellett helyet kap egy buszsáv is, valamint gyalogjárda és kerékpárutat is kialakítanak.

A hídon átvezetett kerékpárút a tervezett helyi és térségi kerékpárutakhoz csatlakozik majd. Az új híd építéséhez kapcsolódóan átépítik a 3. számú főút és a 21. számú főút csomópontját is.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.