Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2013. december 10-i döntésével engedélyt adott a Shopline-webáruház Nyrt. és a Libri Könyvkereskedelemi Kft. üzleti tevékenységeinek összehangolására - jelentette be a Shopline a BÉT honlapján szerdán.
A közlemény szerint a versenyhivatali eljárásban a részt vevő felek olyan kötelezettségvállalást tettek, amellyel önkéntesen korlátozzák a kereskedelmi árrés emelés mértékét, valamint visszatérítést biztosítanak a közvetlenül velük szerződött kiadók internetes értékesítése után a következő három évben.
A GVH engedélyét követően a tőkepiaci törvény által biztosított határidőn belül sor kerül az SQ-Invest Kft. által korábban tett nyilvános vételi ajánlat lezárására - közölte a társaság.
A Libri és a Shopline májusban jelentette be a cégcsoportok összevonását. A két cégcsoport által aláírt megállapodás értelmében a Bookline könyves webáruházat üzemeltető Shopline-webáruház Nyrt. tulajdonosi köre megváltozik, valamint felvásárolja a Libri bolthálózatot és az azonos nevű internetes áruházat működtető társaság üzletrészeinek 100 százalékát. A részvények 67,70 százalékát a Libri-tulajdonos SQ Invest szerzi meg, a Shopline többségi tulajdonosa, a Közép Európai Kiadó és Média Zrt. (CEMP) pedig a részvények 27,31 százalékát tartja meg.
A Shopline továbbra is a tőzsdén marad, a két nagytulajdonos részvénypakettje mellett fennmaradó részvényeket továbbra is kisbefektetők birtokolják majd - közölték az érintett cégek a megállapodás aláírásakor.
Az SQ-Invest Kft. július 2-án tett kötelező nyilvános ajánlatot a Shopline-webáruház Nyrt. részvényeire 575 forinton, az ajánlat időtartama július 4-től augusztus 5-ig tartott. A részvényesek összesen 23 316 darab részvényre vonatkozóan nyújtottak be az ajánlatban foglaltaknak megfelelő elfogadó nyilatkozatot.
A Shopline részvények október 1-jétől a standard kategóriából a "T" kategóriába kerültek át, utolsó záróáruk december 10-én 625 forint volt, az elmúlt egy évben pedig a legmagasabb áruk 750, a legalacsonyabb 400 forint volt. (A "T" kategóriába azok a papírok tartoznak, amelyek nyilvános részvénykibocsátás nélkül, úgynevezett technikai bevezetéssel kerültek a tőzsdére.)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.