Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. és a Pénzjegynyomda Zrt. konzorciuma két évre szóló szerződést írt alá a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) adó- és zárjegyek gyártására - közölte az ANY Biztonsági Nyomda szombaton a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A szerződés nettó értéke két évre mintegy 3,8 milliárd forint. A következő két évben az ANY Biztonsági Nyomda által vezetett konzorcium több százmillió zár-, és adójegyet szállít le. A jegyek mennyisége a megrendelői igényeknek megfelelően változhat.
Zsámboki Gábor, az ANY Biztonsági Nyomda vezérigazgatója a közleményben azt közölte, a társaság 18 éve gyártja a magyarországi zárjegyeket, és a két évtizedes együttműködés eredményeként sikerült kiszorítani a hamisítókat erről a területről.
Hozzátette, hogy a vállalat számos nemzetközi tenderen is eredményesen szerepelt, ennek eredményeként Budapesten készülnek egyebek közt az izlandi vezetői engedélyek, továbbá távoli afrikai országokban is az ANY Biztonsági Nyomda által gyártott festékek védik az útleveleket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.