Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Program keretében, több helyszínen megvalósuló beruházás kivitelezését a KÖZGÉP Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. és a West Hungária Bau Kft. alkotta ŐRSÉG-2013 Konzorcium nyerte, az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A fejlesztéseket az uniós Környezet és Energia Operatív Program keretében finanszírozzák.
A Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás által nyílt közbeszerzésen meghirdetett projekt eredetileg becsült ára 1 milliárd 120 millió forint volt, az összességében legelőnyösebb ajánlatot tett konzorcium - amelynek a KÖZGÉP a vezető tagja - 1 milliárd 748 millió forinttal nyert.
Az értékelés kritériumai között 60-as súlyszámmal szerepelt az ár, 30-assal a környezetvédelmi és projekt-megvalósítási intézkedések minősége, végül pedig 5-5 súlypontot ért a jótállási idő, és a munkanélküliek foglalkoztatása.
A másik, vesztes ajálattevő a GEOHIDROTERV Mérnökgeológiai, Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kft. volt.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.