Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
"Ha azt kérdezi, lehetséges-e, hogy valaki, valahol a beszállítói láncban adózási szempontból kifogásolható magatartást folytat, akkor igen, ez elképzelhető" - mondta a magyar Tesco vezére a Népszabadságnak.
Elképzelhető, hogy valaki, valahol a beszállítói láncban adózói szempontból kifogásolható magatartást folytat, a Tescónál azonban mindent megtesznek ennek kiszűrésére, s megszakítják a kapcsolatot azzal, aki nem tartja be az etikai normákat - nyilatkozta Nigel Jones, a magyar Tesco vezérigazgatója a Népszabadságnak.
A vezérigazgató a lap pénteki számában közölt interjúban Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt alkalmazottja azon állítására reagált, hogy a nagy kereskedő cégek éves szinten ezermilliárd forintnyi adót kerülnek meg az adóhatóság asszisztálásával. "Teljesen átláthatóak vagyunk a hatóságok számára, rendszeresen ellenőriznek, vizsgálnak bennünket" - hangsúlyozta a vezérigazgató, aki szerint minél szabálykövetőbb a magyar piac, az annál jobb Magyarországnak, a magyar gazdaságnak.
Arra a kérdésre, vajon a teljes beszerzési láncot megvizsgálják-e, azt válaszolta: "nem tudom megmondani a polcról levett tejről, hogy az pontosan melyik tehéntől származik. Ha azt kérdezi, lehetséges-e, hogy valaki, valahol a beszállítói láncban adózási szempontból kifogásolható magatartást folytat, akkor igen, ez elképzelhető". "Még sajnos vannak lyukak a hálón", de arról, hogy ezek mekkorák, csak becslések vannak - tette hozzá.
Nigel Jones arról is beszélt a lapnak, hogy a dohány kiskereskedelem átalakítása 2 százalékkal csökkentette a Tesco forgalmát, de emiatt náluk senki nem veszítette el a munkáját. Májustól - akkortól nem lehet hipermarket közelében dohányüzlet - az a fő kérdés számukra, hogy mi lesz a velük szerződött koncessziótulajdonosok befektetésével, ezért szorosan együttműködnek partnereikkel - ismertette.
A jelenlegi trendről elmondta: az iparcikkek piaca éledezik, másutt viszont továbbra is tart a fogyasztás zuhanása, például a népegészségügyi termékadó (neta) által érintett kategóriák forgalma csökken, de kisebb a dohánytermékek fogyasztása is. Ugyanakkor tény, hogy az utóbbi időben a vásárlók bizalmi indexe pozitív változásokat vetít előre. Ha a devizahitel probléma megoldódik, az a fogyasztásnak is lendületet adhatna - vélekedett. A vezérigazgató várakozásai szerint jövőre szerény növekedésnek indul a magyar piac és a fogyasztói bizalom is lassan erősödni fog.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.