Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az adószakértők szerint aránytalanul nagy terhet ró a késedelembe eső gazdálkodókra, hogy januártól kötelező a késedelmi kamat felszámolása, és minimum 40 eurónak megfelelő forintot is fel kell felszámolni behajtási költségátalányként.
Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető adótanácsadója az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben rámutat: különösen olyan, jóhiszemű vállalkozások helyzetét nehezíti az intézkedés, amelyek azért nem tudnak alvállalkozóiknak pontosan fizetni, mert őket sem fizette ki a fővállalkozó.
A cég közleménye emlékeztet arra, hogy a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) 2013. július 1-jétől hatályos módosítása több ponton is megváltoztatta a számlák késedelmes kifizetésére vonatkozó szabályokat. A késedelmesen fizető fél a késedelmi kamaton túl köteles megfizetni a behajtással kapcsolatos valós vagy vélelmezett költségeket is.
Ennek mértéke - a megkésett összeg nagyságrendjétől és a behajtással kapcsolatosan felmerült tényleges költségektől függetlenül - legalább 40 eurónak megfelelő forintösszeg, amelytől a felek csak felfelé térhetnek el. A szerződés költségátalányt kizáró vagy a Ptk.-tól egyéb módon eltérő rendelkezése automatikusan semmisnek minősül. A behajtási költségátalány fizetése nem mentesít a késedelem egyéb jogkövetkezményei, például a késedelmi kamat fizetése alól.
A rendelkezést a gazdálkodó szervezetek közötti szerződések esetén, valamint a közbeszerzésekre kötelező alkalmazni, a 2013. március 16-án, vagy azt követően kötött szerződések esetében. A magánszemélyekkel kötött szerződésekre az új szabály nem vonatkozik. Bár a 40 eurós összeg nem tűnik soknak, nagy mennyiségű késedelmesen fizetett számla esetén már jelentős teher. Nagyobb cégek számára a felmerülő adminisztrációs terhek is problémát jelenthetnek, míg a mikro- és kisvállalkozásoknál akár fizetőképességbeli nehézséget is okozhat az új szabály - emeli ki a tanácsadó.
Az új szabályozás a szakértő szerint elvi kérdéseket is felvet. Például azt, hogy mennyire jogos a behajtási költségátalány megfizettetése akkor, ha a jogosultnak egyáltalán nem merült fel a behajtással kapcsolatos költsége, és amikor a kötelezett a fizetési határidő után ugyan, de a behajtás előtt kamatostul fizetett. További torzulás, hogy a behajtási költségátalány összege nem függ az ellenérték nagyságrendjétől, sem a késedelem mértékétől, így alacsony összegű számlák esetén a szankció akár meg is haladhatja az ellenérték összegét, akkor is, ha a késedelem csupán 1-2 nap - mutat rá.
"A szabályozás ugyan uniós irányelven alapul, azonban a hazai törvényszöveg szigorúbbra sikerült, mint a nemzetközi norma; ezért elvileg lenne mód arra, hogy könnyítsenek a magyar szabályokon" - véli Siklós Márta. Az irányelv szövege szerint ugyanis a tagállamoknak csak azt kell biztosítaniuk, hogy amennyiben kereskedelmi ügyletekben késedelmi kamat válik esedékessé, a hitelező jogosult legyen az adóstól legalább 40 euró összegű átalány megfizetését követelni.
Az adószakértő szerint nem tisztázott egyebek között az, hogy a jogosult a késedelembe esést követően jogszerűen lemondhat-e a behajtási költségátalányról, és ha megteszi, hogyan kell ezt dokumentálnia, elszámolnia. Fennáll annak a veszélye is, hogy ha a jogosult lemond a behajtási költségátalányról, a NAV hiányzó bevételnek tekintheti az összeget, amelyre adóhiányt állapíthat meg - figyelmeztet a LeitnerLeitner.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Vékony Csongor szerint a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat, és nem elég revizionista.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.