Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A 2013-as év az eddigi legjobb volt a Közgépnek, ám az idei évet is elnyert tenderekkel kezdik.
Magasra tette a lécet 2013-ban Simicska Lajos cége, a Közgép, hiszen várhatóan fennálása eddigi legjobb évét zárta: a cég és leányvállalatai összesen 395 milliárd közbeszerzést nyertek el. A Közgép tavaly önállóan 29,8 milliárdnyi tenderpénznek örülhetett, konzorciumok tagjaként pedig 336 milliárdnak. A boldog tulajdonosok novemberben már ki is vettek 1,8 milliárdnyi osztalékelőleget - írja az Index.
A friss Közbeszerzési Értesítő még több jó hírt tartogat Simicskának: a lap szerint a Közgép által vezetett DAREH-I. Konzorcium 3,88 milliárdért rekultivál és épít hulladéklerakókat Békés és Csongrád területén, a közbeszerzésen a Geohidroterv Kft.-t utasították maguk mögé.
A szintén Közgép-vezetésű DAREH-II. és DAREH-ÉP nevű konzorcium is nyert: december 26-án hirdették ki mindkettő győzelmét, előbbi 3,87, utóbbi 7,95 milliárdért bizonyult a legjobbnak. Ezek a közbeszerzések is a két dél-alföldi megye hulladékügyeinek kezeléséről szóltak.
A Közgép leányvállalata, a Hídépítő Speciál Kft. is erősen kezdte az évet. Tagja ugyanis annak a konzorciumnak, amelyik a „Beregi komplex árapasztási és ártér-revitalizációs fejlesztés″ elnevezésű projektet valósíthatja meg. A munka, amit el kell végezniük, a Jánd-Gulácsi árapasztó tározó és a kapcsolódó létesítmények megépítése, illetve a kivitelezési tervek elkészítése - írja a lap.
A projekt költségét eredetileg 17,36 milliárdra becsülték, ehhez képest a Közgép-leányt is soraiban tudó konzorcium 22,85 milliárdos ajánlattal nyert. A különbség majd 5,5 milliárd pluszban, ám egyetlen versenytársukat még ezzel együtt is sikerült legyőzniük.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.