Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Masterplast megszerezte a termékei kanadai forgalmazásához szükséges engedélyeket, így az egész észak-amerikai piac megnyílik a cég előtt - közölte a társaság a BÉT honlapján.
A társaság egyelőre disztribútorokon keresztül forgalmazza termékeit a térségben, a 2014. évi megállapodás alapján kanadai disztribútora megkapta a Masterplast név használati jogát.
Tavaly év végén Ács Balázs, a főleg építési szigetelőanyagokat gyártó Masterplast Nyrt. alelnöke úgy nyilatkozott, hogy bár 2014-ben még sem az új lakásépítés, sem a felújítás nem bővül láthatóan, 2015-től, az új uniós költségvetési időszak támogatásainak is köszönhetően, már legalább a felújítások megkezdődnek, ami magával húzza az építőanyag piacot is. A társaság árbevétele akkortól a várakozások szerint 10 százalékkal növekszik.
Tavaly az első kilenc hónapban 64,562 millió eurós bevételt ért el a Masterplast, ez három százalék alatti csökkenés 2012 hasonló időszakához képest. Ugyanakkor az EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) eredményük 2,24 millió eurót tett ki az első kilenc hónapban, amely 23 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.
Az átalakított kereskedelmi politika nagyobb hangsúlyt fektet a jól szállítható, magasabb hozzáadott értéket képviselő kiegészítő termékek értékesítésére. A csoport az újonnan megnyíló üzemek piaci igényekhez igazodó lassabb felfuttatásával is alkalmazkodik a megváltozott piaci környezethez.
A magyarországi központú, közép- és kelet-európai nemzetközi cégcsoport 12 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal és négy saját tulajdonú gyártóegységet is működtet.
Kimagaslóan növekedett a csoport forgalma az idei harmadik negyedévben Lengyelországban (8 százalék), és az egyéb exportpiacokon (34 százalék). Csökkent ugyanakkor a társaság árbevétele Magyarországon 16, Romániában 9, Szerbiában 13 és Horvátországban 17 százalékkal.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.