Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nagy haszonnal kecsegtető szerződést kötött nemrég az állami energiacéggel a MET Magyarország Energiakereskedő Zrt. Az Átlátszó kiderítette, kik a haszonélvezői az üzletnek.
Garancsi István, a Videoton futballcsapat tulajdonosa, valamint Nagy György, a Wallis alapítója és volt tulajdonosa is szerepelnek az energiával kereskedő cégek offshore hálójában – írta az Átlászó kedden.
Egy ismeretlen hátterű blogon egy hete közzétették az állami tulajdonú MVM Partner Energiakereskedelmi Zrt. és a MET Magyarország Energiakereskedő Zrt. közötti szerződéseket. A szerződés tanúsága szerint az állami energiacég nagy hasznot biztosít a magántulajdonú energiakereskedőnek. Az Átlátszó kérdésére a felek nem cáfolták, hogy a szerződések eredetiek.
A MET Magyarországban Nagy György is érdekeltséggel bír, az RP Explorer Liquid Fund Ltd. nevű ciprusi cégen keresztül, amelynek ő az igazgatója. Egy másik offshore cég tulajdonviszonyait vizsgálva pedig a videotonos Garancsi Istvánig jutott el az Átlátszó.
Nagy György az első Orbán-kormány idején verseny nélküli pályázaton nyert el egy 1,8 milliárd forintos megbízást a Magyar Postától. Azzal is bekerült a hírekbe, hogy a Bajnai Gordonhoz köthető Haza és Haladás Alapítvány az ő egyik házában bérelt irodát.
Garancsi Istvánt 2011-ben nevezték ki kerékpáros-kormánybiztosnak. A Videoton tulajdonosa rendszeresen együtt ül a stadion VIP-páholyában Orbán Viktorral és Hernádi Zsolttal. Emellett Orbán Viktor fiának ad ki lakást.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Több robotrepülőgéppel vették célba az üzemet.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.