Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Sztrájkőrséget állítottak és 24 órás blokád alá vették az EVM Háztartásvegyipari és Kozmetikai Zrt. Cinkotai úti telepét. A munkáltató százmilliós nagyságrendű összeggel tartozik a dolgozóknak.
Blokád alá vették hétfő hajnalban a dolgozók az EVM Háztartásvegyipari és Kozmetikai Zrt. Cinkotai úti telepét, és sztrájkőrséget állítottak minden kapuhoz, hogy megakadályozzák a hetekkel ezelőtt leállított gépek további elszállítását.
A blokádot a vegyipari dolgozók szakszervezete vezényli, a 24 órás blokádról délben tartanak tájékoztatót. Székely Tamás, a szakszervezet vezetője a hvg.hu-nak elmondta, a blokádot nem úgy kell elképzelni, ahogy a politikusok szokták, azaz odaláncolják magukat a bejárathoz. Tulajdonképpen nem engedik, hogy a gépeket elvigyék. Mint mondta, pénteken már megpróbálkoztak vele a tulajdonosok, de nem sikerült.
Helyszíni tudósítónk szerint a blokád célja az, hogy elérjék: a közel száz dolgozó járulékait befizesse a cég. Ez egy százmillió forintos nagyságrendű összeget jelent.
A dolgozók azt várják, hogy a munkáltató kapcsolatba lépjen velük, de egyelőre a másik fél csak annyit közölt: február 28-ig meghosszabítják az állásidőt, vagyis azt a periódust, amíg nem járnak be dolgozni a munkavállalók. A munkáltató ugyanakkor nem is mondott fel nekik, így munkanélküli segélyért sem folyamodhatnak.
A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) a munka törvénykönyvében előírt konzultációs folyamat megsértése miatt korábban bírósághoz fordult.
Az ügy előzménye az, hogy elkezdték leszerelni a gyár gépeit, anélkül, hogy erről az ott dolgozó mintegy 100 munkavállalót értesítették volna. Ezért a helyi szakszervezet szerda reggel megalapította a sztrájkbizottságot. Annak kapcsán pedig, hogy tavaly október óta a munkavállalók béréből levont járulékokkal és egyéb kötelezettségekkel (gyerektartás, egészségpénztári befizetések, szakszervezeti tagdíj) mi történt, rendőrségi feljelentés született – mondta Székely Tamás. Az EVM 94 dolgozója február 3-ig állásidőre kényszerült 2014 első heteiben.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.