Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Telenor Magyarország 39,364 milliárd forint bevételt ért el a tavalyi negyedik negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 42,043 milliárd forinttal, a cég kamat, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 10,880 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban 11,654 milliárd forint.
A társaság szerdai közleménye szerint 2013 negyedik negyedévében 4,961 milliárd forintot költöttek beruházásra, szemben az egy évvel korábbi 2,346 milliárd forinttal.
A közlemény idézi Christopher Laskát, a cég vezérigazgatóját, aki elmondta: az ügyfelektől pozitív visszajelzést kaptak a tavaly évvégén bejelentett új szolgáltatásokról. Az eredményekből nyilvánvaló, hogy szívesen használják Magyarország jelenleg leggyorsabb 4G szolgáltatását és az októberben bevezetett korlátlan tarifákat.
A tájékoztatás szerint az árbevétel csökkenését részben bizonyos egyszeri tételek elszámolása és az összekapcsolási díjak csökkentése okozta. A nominális EBITDA pedig az alacsonyabb bruttó eredmény miatt mérséklődött, amelyet részben ellensúlyozott a kisebb működési költség.
Az előfizetések száma stabil maradt, a Telenor Magyarország 3 millió 488 ezer előfizetéssel rendelkezett a negyedik negyedév végén. Az aktív SIM-kártyák száma alapján számított piaci részesedés 31,38 százalék volt az időszak végén, miközben a Telenor decemberi mobil internet piaci részesedése 31,46 százalékra nőtt. A mobil internetes előfizetések száma 973 ezerre emelkedett a 2012 negyedik negyedévi 723 ezerről. A mobiltelefonon (small screen) internetezők száma 48 százalékkal volt magasabb, mint 2012 hasonló időszakában. A Telenor Magyarország által eladott telefonok több mint 77 százaléka már okostelefon, a táblagép-értékesítés pedig megnégyszereződött a vállalatnál 2012-höz képest.
Az egy előfizetésre jutó átlagos havi árbevétel összege ("blended ARPU" index) alacsonyabb volt, mint 2012 negyedik negyedévében, amelyet főként az összekapcsolási díjak csökkentésének negatív hatása magyaráz: az ARPU 3629 forintról 3413 forintra csökkent. A társaság tavalyi bevétele mintegy 153 milliárd forint volt, az EBITDA pedig közel 53 milliárd forintot tett ki.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.