Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A szlovák kormány még az idei év végéig eladja a Slovak Telekom távközlési vállalatban birtokolt 49 százalékos részvénycsomagját a cég többségi tulajdonosának, a német Deutsche Telekomnak – közölte a pozsonyi Pravda pénteken.
A független szlovák lapnak az értesülést Tomás Malatinsky szlovák gazdasági miniszter is megerősítette. Azt mondta, a tranzakcióról szóló megállapodást csütörtökön írták alá a Deutsche Telekom képviselőivel.
A memorandum részleteit és a lehetséges vételárat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, ám arról annyit már tudni lehet, hogy annak alapján az adásvételre még az idei év végéig sor kerül.
A szlovák nemzeti távközlési vállalat, az akkori nevén Slovenské Telekomunikácie, többségi résztulajdonát még Mikulás Dzurinda első kormánya idején, 2000 nyarán privatizálták. A cég 51 százalékos részvénycsomagját megközelítőleg egymilliárd eurónak megfelelő összegért vásárolta meg a német távközlési óriás, amely a privatizációs szerződés alapján elővásárlási jogot is szerzett a vállalat fennmaradó tulajdonrészére.
A Slovak Telekom még állami kézben maradt részvénycsomagjának eladása már évek óta terítéken van, az arról szóló tárgyalásokat még Iveta Radicová kormányának idején (2010–2012) elkezdték. A privatizációs folyamat folytatásáról azonban a jelenlegi kormány idején viszonylag kevesebb szó esett, a mostani bejelentést leszámítva.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.