Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A versenyhatósági vizsgálódást átnevezik helyszíni kutatásra, amit reggel 8 és este 20 óra között kell végezni.
Júliustól módosulnak a versenytörvényben a versenyhatóság "hajnali rajtaütésének" szabályai, az új elnevezés helyszíni kutatás lesz, amelyet lehetőleg hétköznap reggel 8 és este 20 óra között kell végezni - közölte a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - mint versenyhatóság - a hajnali rajtaütést a kartellügyek többségében alkalmazza. Magyarországon a GVH, valamint az Európai Bizottság, mint eljáró versenyhatóság hivatalnokai is végezhetik az ellenőrzést. A vizsgálók ekkor elsősorban a vállalkozás hivatalos helyiségeiben - irodák, tárgyalók, raktárak - kutatnak, de nem kizárt a céges, vagy akár a magánhasználatban lévő gépjármű átvizsgálása sem.
A GVH által végzett helyszíni kutatáshoz előzetes bírói engedély kell, valamint a GVH külön végzést hoz az eljárás megindításáról.
A vizsgált cég jogi védelmet vehet igénybe a versenyhatóság eljárása, így a helyszíni kutatás során is, viszont a versenyhatóság nem köteles megvárni az ügyvéd megérkezését. A helyszíni kutatás során a vállalkozás és az ügyvédei közötti - a védekezés céljából készült - dokumentumok (például emailek) tartalmát a vizsgálók nem ismerhetik meg. Azok később sem használhatók fel bizonyítékként a versenyfelügyeleti eljárásban a vállalkozás ellen, feltéve, hogy annak jellege magából az iratból kiderül.
A belső jogásszal, jogtanácsossal folytatott kommunikáció, levelezés sem a magyar, sem az Európai uniós szabályok alapján nem esik az előbbi védelem alá.
A magyar versenytörvény alapján - az EU versenyjogi szabályaitól eltérően - a GVH átkutathat, és lefoglalhat a vizsgálat tárgyához nem kapcsolódó, az előzetes engedélyben nem szereplő iratokat, bizonyítékokat is, amelyek versenykorlátozó magatartásra, vagy erőfölénnyel való visszaélésre utalnak. Ilyen esetben a versenyhatóságnak utólag kell beszereznie a kutatást engedélyező bírói engedélyt. Amennyiben a bíróság nem adja meg az engedélyt, a GVH a lefoglalt iratokat nem használhatja fel bizonyítékként.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.