Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Hétezer vállalkozónál jelent meg az adóhatóság, miután a tavalyi és tavalyelőtti kamrai tagdíjat nem fizették be. A határidő idén is március 31., a fizetésről a kamara e-mailben küld értesítőt.
Hétezer vállalkozónál kopogtatott az elmúlt hetekben az adóhivatal: a szervezet emberei az elmaradt kamarai hozzájárulás összegét vonták el az érintett piaci résztvevőktől – írta hétfői számában a Magyar Nemzet, amely szerint még több tízezer gazdasági szereplő számolhat az ötezer forintos költséggel járó adóhivatali eljárással.
A Parragh László vezette testület azt kérte az adóhatóságtól, hajtsa be az elmaradt kamarai hozzájárulások összegét. Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára azt mondta a lapnak: eddig nagyjából 7300 vállalkozó esete került a helyi kamaráktól a NAV-hoz, bizonyos érintettektől a 2012-es és a 2013-as összeget is beszedte a hatóság. Megjegyezte, nem minden kamara intézkedett eddig a behajtásról, de a folyamat idővel mindenütt megindul.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.