Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Molnár József a Mol Nyrt. olajipari vállalat vezérigazgatója szerint a társaság kénytelen lesz máshol lehetőséget keresni, ha Horvátországban nem tud nyereségesen befektetni.
Molnár József kedden a brit MerchantCantos kommunikációs ügynökségnek adott interjújában beszélt a Mol horvátországi helyzetéről. "Elsődleges célunk, hogy politikai indokok helyett piaci alapon egyezzünk meg a horvát kormánnyal. Ha nem tudunk nyereségesen befektetni Horvátországban, más befektetési lehetőségeket is keresnünk kell" - mondta a vezérigazgató. Molnár Józseftől megkérdezték, hogy állnak a tárgyalások a Mol és a horvát kormány között. Molnár szerint a Mol gyorsítani szerette volna a tárgyalási folyamatot, és az egyeztetések jelenlegi tempója lassabb, mint amire számítottak.
A vezérigazgató szerint a mostani helyzetben egyformán fontos a Mol számára a horvát kormánnyal való megegyezés, vagy az INA-ban való részesedésük értékesítése. A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, míg a Mol tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, valamint a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal.
Molnár József a Mol legfrissebb vállalati eredményeiről is beszélt. A kőolaj-kitermelés csökkenőben van, de a cégnek sikerült fontos beruházásokat tennie. Molnár szerint két közel-keleti olajtermelő mezőhöz fűznek reményeket, de Horvátországban is több mint napi 4000 hordó kőolajat termelhetnének, ha kapnának rá engedélyt.
A Mol-csoport 4,9 milliárd forint nettó eredményt ért el 2013 negyedik negyedévében a harmadik negyedévi 30 milliárd forint veszteség után. A negyedik negyedéves eredmény 49 százalékkal marad alatta az egy évvel korábbi 9,5 milliárd forintnak.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.