Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Lényegében helyreállt a Sólyom alapításkori tulajdonosi szerkezete – tudta meg a Figyelő.
Tavaly októberben a reménybeli légicéget, a Sólyom Hungarian Airways Kft.-t a tulajdonos Sólyom Befektetési Holding Kft. ügyvezetője, Hurtyák Róbert eladta a Charity March Kft.-nek. Méghozzá az egész sztorit addig finanszírozó üzletember, Lucsik János tudta és beleegyezése nélkül – utóbbi erről maga nyilatkozott tavaly az Indexnek.
A Figyelő információja szerint azonban a Charity March jogilag nem is vált tulajdonossá, miután nem teljesítette a cégbíróság hiánypótlási felszólítását. A lap úgy tudja, a Charity March már nem is tesz lépéseket ez ügyben. Így a Sólyom Hungarian Airways ismét a Sólyom Holdingé, azaz Lucsik Jánosé és Hurtyák Róberté.
Ami az engedélyezést illeti, a cél immár belátható távolságban van. A legfontosabbhoz, az üzemben tartási engedélyhez leginkább egy igen terjedelmes kézikönyv hatósági jóváhagyása kell még, ami akár heteken belül meglehet.
A kereskedelmi repüléshez szükséges még a működési engedély is, amely a pénzügyi megfelelőséget tanúsítja. Az indulást charterezéssel, egy vagy két géppel tervező Sólyom-vezetés ebben a tekintetben is optimista. A Figyelő ágazati forrásai egyelőre nem osztják ezt a derűlátást, noha elismerik, hogy a sztori kívülről nézve valamivel biztatóbban néz ki, mint akárcsak pár hete.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
A miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert a Barátság egyik oroszországi elosztóállomását támadták.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.