szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bevételének és nyereségének csökkenésére, beruházásainak szinten tartására számít az idén a Magyar Telekom, a társaság közgyűlési anyagaiban megfogalmazott célkitűzései szerint.

Az idei évre az igazgatóság a bevételek szinten tartása és 3 százalékos csökkenése közötti értékét tartja elérhetőnek, a 2013-as 5 százalékos emelkedés után, amikor 637,5 milliárd forint bevételre tett szert a társaság - derül ki az április 11-re kitűzött közgyűlésre készült, a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett vezetőségi beszámolóból.   

Ennek okát a szabályozott kiskereskedelmi energiaárak csökkentésében, a vállalati szektor költéseinek várható korlátozottságában, és abban jelölték meg, hogy a macedóniai árszintek továbbra is nyomás alatt lesznek. Megjegyzik, hogy az MT eredményei nagymértékben függnek a hazai kereslet alakulásától, és bár Magyarországon a fogyasztás és a beruházások lassan trendfordulóhoz érnek, de a növekedés törékeny.

A társaság EBITDA (kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti) eredménye, amely azonban tartalmazza a működéshez kapcsolódó adók hatását is, a célkitűzés szerint a 2013-as 7,9 százalékos csökkenést követően az idén 3-6 százalék közötti mértékben eshet. Ennek oka az alacsonyabb EBITDA-tartalmú szolgáltatások arányának növekedése, illetve a magasabb távközlési adó.

Tavaly az EBITDA 179,7 milliárd forint volt. A beszámoló szerint 2014-ben a fizetendő közműadó mintegy 7,4 milliárd, a távközlési adó 28 milliárd forint lesz a Magyar Telekomnál, míg tavaly ez 7,4, illetve 23,9 milliárd volt.

Az igazgatóság javaslata szerint a hálózat modernizációját, az LTE fejlesztéseket és a PSTN migrációt magába foglaló beruházásainak összege (CAPEX) a spektrum akvizícióra fordított összegek és az éves frekvencia díj aktiválása nélkül, mintegy 87 milliárd forint lesz az idén, alig kevesebb a tavalyi 87,4 milliárd forintnál.

2013-ban a Magyar Telekom megtartotta vezető pozícióját a magyarországi vezetékes, mobil, internet és ICT üzleti területeken. A bizonytalan makrogazdasági és piaci helyzet ellenére sikeresen növelték a bevételt, javult az ügyfélmegtartási képességük és jelentős mennyiségi növekedést értek el. Fokozatosan bővítették hálózati és ügyfél-kiszolgálási képességüket - foglalja össze az elmúlt évet a beszámoló. 

"Középtávú stratégiai célunk, hogy hatékonyabb és agilis szervezetté váljunk, termék és szolgáltatásportfoliónkat egyszerűsítsük, és fokozzuk a folyamataink automatizálását. Kihasználjuk képességeinket, hogy vezető szerephez jussunk az otthonok digitális kiszolgálásában a fogyasztók és a partnerek számára egyaránt. Az alaptevékenységeken kívüli területek, mint például az energia, az e-egészség, a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások az ügyfelek megtartását szolgálják és új bevételi forrásokat jelentenek" - fogalmaz az igazgatósági beszámoló.
 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!