Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Szakértők szerint ki kellene alakítani egy olyan informatikai rendszert, amellyel a cégek könyvelési rendszereibe is betekinthetne online az adóhivatal – írta a Magyar Nemzet.
A rendszer bevezethető lenne, és ezzel több száz milliárd forintra tehetne szert az államkassza, hiszen egyszerűen kiszűrhetővé válnának az adóügyi visszaélésre szakosodott bűnözői körök – mondta a lap szerint Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke.
Lőcsei Tamás, a PwC magyarországi cégtársa szerint hasonló rendszer Nyugat-Európa több országában is működik, Hollandiában, Portugáliában, Németországban például bizonyos feltételek mellett az adóhatóság betekinthet cégek kisebb-nagyobb csoportjának könyvelésébe.
A tisztességesen működő közepes és nagyobb társaságoknak is megérné, ha nem kellene hónapokig vendégül látniuk az adóhivatal embereit – tette hozzá.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.