Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
18 település nyertes pályázója nem írta alá a 20 évre szóló trafiküzemeltetési szerződést. 865 koncesszióra eleve nem sikerült nyertest hirdetni, így minden bizonnyal lesz ötödik pályázati kör is.
A negyedik körös trafikpályázat 127 nyertese közül 18 település nyertes pályázója nem írta alá a 20 évre szóló szerződést, így továbbra is akadnak olyan települések, ahol nemzeti dohánybolt és kijelölt árus nincsen - írja a keddi Világgazdaság.
865 koncesszióra eleve nem sikerült nyertest hirdetni a negyedik körös trafikpályázaton, így minden bizonnyal lesz ötödik kör is.
A lap beszámol arról is, hogy februárban 483 millió szál cigaretta fogyott Magyarországon, ami tavaly februárhoz képest 300 millió, 2012 februárjához képest 500 millió szál visszaesés.
A NAV pénzügyőrei és pénzügyi nyomozói idén eddig összesen 26,9 millió szál cigarettát foglaltak le jövedéki és büntetőeljárásokban – tudta meg a lap az adóhatóságtól. Túlnyomórészt az észak-alföldi régióban próbálkoznak a csempészettel.
A 2014-es költségvetés 932 milliárd forint jövedékiadó-bevétellel számol, míg tavaly összesen 897 milliárd forint folyt be ebből az adónemből. A Magyar Államkincstár adatai szerint idén februárig 125 milliárd forint jött össze jövedéki adóból, ami 13,4 százaléka az egész éves elvárt teljesülésnek – ismerteti az újság.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.